Az Alapítvány története

Az Alapítványt az egykori Csepel Művek vállalatai hozták létre 1991-ben. Induló vagyonát a vállalatok résztulajdonában álló épület alkotta. A Fővárosi Bíróság 1495. sorszám alatt, 12.Pk.64904. számon jegyezte be 1991. március 26-án. Közhasznú minősítését 1998-ban nyerte el.

Az Alapítvány célja a kerület, tágabb értelemben pedig Budapest és agglomerációja lakosságának kulturális igényeit szolgálni. Ennek részeként művészeti együtteseket és közösségeket működtet, szakmai, nyelvi és egyéb oktatási formákat támogat, valamint klubfoglalkozásoknak helyet biztosít. Tevékenységei között szerepel a befogadó színház, művészeti csoportok, klubok, szakkörök és tanfolyamok működtetése.

Kiemelt feladatának tekinti Csepel kulturális és közösségi értékeinek ápolását, szélesebb körben való megismertetését, valamint a magyar kultúra értékeinek megteremtését és közvetítését a helyi lakosság felé. Fontos szerepet vállal a hagyományok megőrzésében, átadásában és a sajátos helyi kultúra gazdagításában.

Az Alapítvány jó együttműködést alakított ki Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatával. Az önkormányzat minden évben Közművelődési Megállapodás keretében támogatja az Alapítvány szakmai munkáját.

Az Alapítvány tagja a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének.

Intézmény neve: Csepeli Munkásotthon Alapítvány

Székhelye: 1215 Budapest, Árpád utca 1-3.

Szervezet típusa: Közművelődési Intézmény

Intézményvezető: Takács Mónika Ibolya

 Fenntartó típusa: Alapítvány

Alapítvány kuratóriumának elnöke: Nagy József  nagy.jozsef@csmoa.hu

A kuratórium további tagjai:  Hierholczné Faragó Tünde, Dr. Szentkirályi Aladár Miklós,

Molnár Krisztián, Tóth Endre

Bírósági nyilvántartási szám: 01-01-0001495

Adószám:  19662989-2-43

Közhasznúsági fokozat: Közhasznú

Gazdálkodás módja: Önálló

Fő tevékenységi köre: Kulturális szolgáltatás